Hímzés birodalom 

A díszítőművészet egyik legrégibb ága a hím­zés. A munka során sokféle öltést alkalmaz­nak, amelyekkel figurális és/vagy geometri­kus vonalakat rajzolhat, vagy felületeket varr­hat ki.

A laposöltés például körvonalak kiraj­zolására vagy díszítőöltések alapvonalául; a pelenkaöltés, amelyik egymásba kapcsoló­dó, L alakú szemekből áll, az anyag szegé­lyezésére, az egybekapcsolódó hurkok soro­zatából álló láncöltést vonalakhoz és felületek kivágásához, az X alakú keresztöltést szegélyhez, vonalhoz és kitöltéshez, a száröltést pedig a virágos minták szárainak kialakításá­hoz, valamint kacskaringós kontúrok megraj­zolásához alkalmazzák.

Hímzésnél feltétlenül feszítse az anyagot keretre, hímző rámára, de vigyázzon, nehogy meglazuljon, széthúzódjon a szövés. Ne használjon fél méternél hosszabb szálat; így nem gubancolódik és nem bolyhosodik a fo­nal. A szál végét ne csomózza meg; kezdés­kor szorítsa az anyag alsó feléhez, és mint­egy 5 cm hosszan varrja le, befejezéskor pe­dig ugyanilyen hosszan bújtassa át a már kész hímzés hurkain a hátoldalon.

Magyarországon a népi hímzést vászonra, posztóra vagy bőrre készítik. Jellegzetesek a rábaközi, sárközi, Kalocsa vidéki, matyó stb. hímzések, Erdélyben a szi­lágysági, a torockói, a mezőségi és a kalota­szegi a legismertebb.